Eric Berne

Szerző:
 
 
Eric Berne (1910-1970) kanadai származású pszichiáter
Eric Berne (1910-1970) kanadai származású pszichiáter
 
Az elmúlt fél évszázad nagy hatású személyiségelmélete, a tranzakcióanalízis (TA) megalkotása fűződik Berne nevéhez. 
 
A modell lényege, hogy minden személyiségben megtalálható három „alkotóelem” a Felnőtt, a Szülő és a Gyerek, melyeket énállapotnak nevezünk. A társas kapcsolatok során az emberek szerepeket játszanak, azaz személyiségük eltérően érett részeivel fordulnak egymáshoz. Ugyanazon ember az egyik helyzetben Felnőtt, a másik helyzetben Szülő, míg egy harmadikban Gyerek szerepét tölti be.
 
A kommunikációs tranzakciók tárházát tovább bővíti és színesíti az, hogy a másik fél is Felnőtt, Szülő vagy Gyerek énállapotban viszonyul a kapcsolathoz. Így már két ember esetében is kilencféle kapcsolati lehetőség alakulhat ki, ami tovább hatványozódik, ha két ember beszélgetésébe bekapcsolódik egy harmadik, negyedik, stb. személy. 

Eric Berne szerint egész életünkben különféle szerepeinket játsszuk.
Egy főnök a mindent tudó Szülő pózában oktatja ki az értetlen Gyereket játszó beosztottját egy felmerülő problémáról, majd ugyanez a beosztott másnap a munkatársa előtt tökéletesen alakítja a Felnőttet, aki nem hagyja, hogy átverjék.
 
A szerepek, a tranzakciók és az ezekből felépülő ún. játszmák hozzátartoznak az élethez, gördülékenyebbé, érdekesebbé, szórakoztatóbbá teszik mindennapjainkat. Probléma akkor alakul ki, ha valaki berögzül szerepeibe és valamelyik játszmáját életre-halálra kezdi játszani illetve amikor az adott szerepet rossznak, szűknek érzékelve váltani igyekszik.
Ha a TA segítségével sikerül felderíteni, mely mechanizmusok mozgatják a személyiséget, pszichoterápia útján javíthatóak a félresiklott kapcsolatok és viselkedések.

Ha rendelkezik okostelefonnal, elmentheti telefon számom, email címem és a beolvasott kódban található linkre kattintva jelentkezhet személyes vagy online pszichológiai terápiára személyes vagy online pszichológiai terápiára
Bencsik Andrea Pszichológus * Online, Veszprém, Zala, Vas, Somogy és Győr-Sopron megyében Indítsa el a QR kód alkalmazást, tartsa a kamerát a vonalkód fölé és amennyiben a telefonnak sikerült beolvasnia a kódot, egy halk hangjelzés után a képernyőre ki is írja az adatokat.

Online Pszichológiai tanácsadás Skype-on



Online pszichológiai tanácsadás

Online pszichológiai tanácsadásOnline pszichológiai tanácsadás? Amikor először hallottam erről a más országokban már bevált módszerről, megvallom őszintén, hogy élesen tiltakoztam. Azóta eltelt pár év, megváltoztak a dolgok, így a vélekedésem is.

Ma már minden elérhető interneten keresztül. Nem csak információk. Rendelhetünk bármit online, termékeket, ételt, ruházatot. Találhatunk társat is ezen a csatornán.

Az internet természetessé vált az élet minden területén. E-mailen, skype.on és különböző közösségi oldalakon keresztül osztjuk meg a velünk történő eseményeket, így tartjuk a kapcsolatot barátainkkal, ismerőseinkkel.

Miért ne kérhetnénk online tanácsot egy pszichológustól, ha éppen úgy érezzük, hogy elakadtunk az életünk fontos kérdéseiben?

Az online pszichológiai tanácsadás e-mailen vagy skype-on történő kapcsolatfelvétel nyomán történik.

A részletekkel kapcsolatban látogasson el az onlinepszichologus.com honlapomra.

Megmenthető házasság

Házasságterápia, a párkapcsolati terápiaAmikor egy házasság válságba kerül, amikor két ember egy ideje már nem igazán tud szót érteni egymással, nem képes közös nevezőre jutni, szinte jeges zuhanyként fogalmazódik meg a válás gondolata.

Szerencsére egyre többen tudják, hogy ebben a helyzetben is van segítség, és nem feltétlenül a végletesség jelent megoldást.

Pszichológusként azt tapasztalom, hogy azok a házasságok megmenthetőek, ahol megvan az elegendő érzelmi alap egymás iránt, és ahol mindkét félben megvan a törekvés egy megújult, közös jövő kialakítására.

A házasságterápia, a párkapcsolati terápia speciális módszerekkel nyithat új dimenziót nő és férfi számára a harmónia visszaszerzéséhez.

Meddőség és Lélek

Pszichoterápia vagy a támogató pszichológiai tanácsadás meddőség eseténKözismert statisztikai tény, hogy napjainkban minden negyedik házaspár szembesül a vágyott gyermekáldás elmaradásával.

Az esetek 30 százalékában kifejezetten lelki okok állnak a terméketlenség hátterében.

Pszichológusként ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy a kimutatott orvosi okok, a felállított diagnózisok a maguk szárazságával súlyos lelki válságot, belső megrendülést, a férfi és női önazonosság elbizonytalanodását váltják ki az érintetteknél.

A meddőségi kezelések jelentős fizikai és pszichés megterhelést jelentenek a nők számára.

A siker elérésében, a babavárásig vezető, sokszor rögös úton komoly segítséget jelent a pszichoterápia vagy a támogató pszichológiai tanácsadás.